Elit társaságban Orbán Viktor: csak hárman mondhatják el magukról azt, amit ő
A választásokat követően megváltozott Magyarország világpolitikai pozíciója.
A választásokat követően megváltozott Magyarország világpolitikai pozíciója.
Itt van az idei esztendő negyven legerősebb politikai (!) mémje. Ezekből válogattunk, függetlenobjektíve.
Választási veresége után saját pártja is bűnbaknak kiáltotta ki, úgy nézett ki, elfogyott körülötte a levegő, de 2024-ben megállíthatatlanul tört vissza a pártbeli dominanciára, majd az elnöki hatalomba. Donald Trump újra Amerika erős embere, néhány hét múlva pedig beiktatott vezetője lesz.
A független-objektív Politico szerint „megbocsátható”, hogy így mentheti ki egy „republikánus koncepciós perből” az adócsaló és drogfüggőként fegyvert vásárló Hunter Bident. Ám van egy kis bökkenő.
Minden idők egyik leggyengébb elnökválasztási kampánya után Harris környezete úgy gondolja, hogy az alelnöknek érdemes lenne politikai pályán maradnia.
Megszólalt Amerika egyik legjobb közvélemény-kutatója.
Az ukrán elnököt nagyon hamar meggyőzte Donald Trump.
A párt jelentős része a wokeizmust hibáztatja a választási vereségért. A progresszívok viszont nem tanultak a bukásból: a szavazókra mutogatnak.
A demokraták veresége érzékenyen érintette a milliárdos üzletembert.
Leuralták Amerikát.
Donald Trump két évig, a félidős kongresszusi választásokig a végrehajtó hatalom és a törvényhozási többség birtokában korlátok nélkül megvalósíthatja programját.
A találkozóról számos kép készült.
Az ünnepekre fogalmazott meg ajánlásokat a színésznő.
Megpróbálták volna megölni, most megnézhetik magukat. Irán az új elnök célkeresztjébe kerülhet.
A következő év olyan globális változásokkal kecsegtet, amelyekre régóta várunk.
Kezdenek ráébredni a vereség valódi okára.
A legjelentősebb vereséget Los Angeles városában szenvedték el a progresszívek.
A liberális portál szerint a megválasztott elnök „nyers erőt fitogtat”.
David Pressman amerikai nagykövetről, Donald Trump győzelméről, az ukrajnai háborúról és hasonlókról beszélt Nógrádi György az Ultrahangban.
Elegük lett a választóknak abból, hogy a bűnözőkkel engedékeny volt, de a saját beosztottait üldözte a kerületi ügyész.